DR. BÉKÉSNÉ DR. HARMATHY MÁRIA

ügyvéd

Dr. Békésné Dr. Harmathy Mária az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerzett "summa cum laude" minősítésű diplomát, mely birtokában a szakvizsga letételéig a Budapesti 22. számú Ügyvédi Munkaközösségben ügyvédjelöltként tevékenykedett. Ezután dr. Békés Imre magyar jogtudós és egyetemi tanár felesége lett, két gyermekük született, Balázs és Ádám. Ezidő alatt átmenetileg elhagyta az ügyvédi pályát, előbb a Budapesti Közlekedési Zrt. jogtanácsosa, majd baleseti osztályának osztályvezető-helyettese lett, később pedig a Pest Megyei KISZÖV jogtanácsosa, majd jogi irodájának vezetője lett.

Az ügyvédi pályára való visszatérés azonban nem múló álma volt, így 1984-ben ismét csatlakozott a Budapesti 22. számú Ügyvédi Munkaközösséghez, immár ügyvédként. A rendszerváltás után egyéni ügyvédként folytatta tevékenységét, Irodánkhoz önálló ügyvédként 2009-ben csatlakozott.

Elsősorban polgárjoggal és családjoggal foglalkozik, azonban számos büntetőügyben is szerzett tapasztalatot pályája során.